.jpg)
Kína hatalmas ország, rengeteg látnivalóval. Miért éppen Dél-Kínát választottam úti célul? Mert tudtam, a végén ott lesz Tibet! A világ legnagyobb Buddhája lábánál állva apró törpének éreztük magunkat. Hasonló hatással volt rám a Jangce partján, a Tigris kanyonban lenyűgözve figyelni a vadul hömpölygő folyót. A világ legjelentősebb Panda Központjában gyermeki boldogsággal nézegettük a sűrűben lustán heverésző pandamacikat. A Kőerdő különleges képződményei, természet alkotta hatalmas „szobrai” között sétálni valóban lélegzetelállító. És végre Tibet! Nem mindennapi élmény, hogy egyszerre lehetsz a jelenben és a múltban, amikor lehetőséget kapunk bepillantani a kolostorok lakóinak életébe. Végül pedig fenn állhattam egy több mint 5000 méteres hegyen, felettem pedig egy hét ezres csúcs. Egyszerűen csodálatos!
A körutazás idegenvezetője:
Szabó Ákos

Annak ellenére, hogy egyetemen alapképzésen Nemzetközi Gazdálkodáson mesterfokon, pedig Marketingen végeztem az utazás és a turizmus határozta meg, formálta életemet. Először családommal majd az idő múlásával már egyénileg és csoportokkal, munkámon keresztül ismertem meg más országokat, kultúrákat, szokásokat, vallásokat, embereket. 20 éves korom óta vezetek csoportokat, több évet telepített idegenvezetőként dolgoztam Jordániában és Törökországban. Szent Ágoston egyházatya kijelentésével miszerint" A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el"teljes mértékben azonosulni tudok. Látni és tapasztalni kell, minden egyes helynek a világon megvan a saját szépsége, amit értékelni kell. Véleményem szerint egy országot a "saját szemüvegén" keresztül lehet jól megismerni helyi ételeket enni, szokásokat megérteni az ott élők szemszögéből szemlélni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, ami a hobbi. Célom, hogy a velem utazók feledhetetlen pozitív élményekkel, kalandokkal érkezzenek haza egy-egy utazás után és örömmel gondoljanak vissza az ott eltöltött időre. „Töltsd meg az életedet kalandokkal, ne tárgyakkal! Legyenek történeteid, amiket elmesélhetsz, ne dolgaid, amiket megmutathatsz.”
További útjaim ❯❯
Ismerje meg Dél-Kínát és Tibetet!
1. nap: Budapest - Chengdu
Elutazás Budapestről repülővel menetrend szerinti járattal, átszállással Chengduba.
2. nap: Chengdu
Érkezés után transzfer a szállodába. A nap hátralévő részében szabad program. Hotpot vacsora egy helyi étteremben. Szállás Chengduban (2 éj).
Tervezett szállás: Holiday Inn Express Chengdu Huanhuaxi
Ellátás: Hotpot vacsora - kérjük, hogy aki nem szereti a csípős ételeket, jelezze előre!
3. nap: Chengdu – Leshan hegység – Chengdu
Reggeli után egész napos kirándulásra indulunk a Leshan hegységbe. A három folyó találkozásánál (Min yiang-Dadu-Quingyi) található óriás Buddha szobrot nézzük meg (Fontos: a szoborhoz lépcsőkön lehet feljutni, elég meredek), majd hajóról teljes nagyságában is megcsodálhatjuk (időjárásfüggő). A szobor Kína, és a világ legnagyobb Buddha szobra. Annak idején isz. 713-ban kezdték kifaragni, hogy a hajósoknak, vízen járóknak nyújtson védelmet. Megnézzük még a Mahao hidat, majd délután kipróbáljuk a kínaiak kedvenc játékát, a Mahjongot. Vacsora egy helyi étteremben. Este fakultatív programlehetőség: Szecsuáni operaelőadás (jelentkezés és fizetés a helyszínen).
Ellátás: reggeli, vacsora
4. nap: Chengdu - Lhásza
Reggel repülünk Lhászába. Érkezés után transzfer a szállodába, akklimatizálódás. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Lhászában (3 éj).
Tervezett szállás: Thangka Hotel
Ellátás: reggeli, vacsora
5. nap: Lhásza
A mai napon Tibet legismertebb épületegyüttesét, a 13 emeletes Potala palotát keressük fel, amely a Vörös-hegy tetejére épült. A dalai lámák egykori rezidenciája ma múzeum, és naponta limitált számban fogad látogatókat és zarándokokat. Ezután látogatás a Tibet Múzeumba, mely gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, megismerhetjük Tibet történelmi, vallási, népművészeti emlékeit, kincseit. A következő megállónk, az évszázadok óta híres zarándokhely a Barkhor bazár közelében lévő Jokhang templom és kolostor. Vacsora egy helyi étteremben.
Ellátás: reggeli, vacsora
6. nap: Lhásza
Reggeli után első látványosságunk a Drepung, Rizshalom kolostor, a világ régen legnagyobb, kb. 10.000 szerzetesnek otthont adó kolostora, majd a „Kegyes Zápor”, más néven Sera kolostorban a boncok, a szerzetesek és tanoncok vitáit, teológiai fejtegetéseit láthatjuk. A mai napon kezdetét veszi a Shoton (joghurt) fesztivál, ami az egyik legismertebb és legnépszerűbb fesztivál Tibetben. Eredete a 16. századra nyúlik vissza, amikortól a Buddhista szerzetesek minden nyáron visszavonultak a kolostoraikba, hogy a bogarakat és egyéb rovarokat nehogy véletlenül eltapossák és megöljék. Az elvonulás után mikor újra visszatértek az emberek közé, tejtermékekkel, főleg joghurttal várták őket (innen a fesztivál neve), és bankettet tartottak a tiszteletükre, tibeti operával, tánccal, zenével. A Drepung kolostornál megnézzük a szerzetesek felvonulását, majd ahogy a hatalmas Buddha képet leengedik a hegyoldalon. Ezután a Norbulingka palotába látogatunk, a dalai lámák egykori nyári rezidenciájába, majd megnézzük a fesztivál alkalmából a palota előtt tartott tibeti opera bemutatókat. Vacsora egy helyi étteremben.
Ellátás: reggeli, vacsora
7. nap: Lhásza - Gyantse - Shigatze
Reggeli után utazunk Gyantsén keresztül Shigatsébe. Útközben megállunk a Yamdrok-tónál, amely egyike a három tibeti szent tónak. Továbbutazva Gyantse a következő megállónk helyszíne, ahol megnézzük a Karola gleccsert és a Palcso kolostort, mely különlegessége a 34 m magas Kumbum sztupa. Útközben egy helyi családot is meglátogatunk, ahol megkóstoljuk a jakvajas teát és a Tsamba-t, a különleges magasföldi árpabort, ami nevével ellentétben inkább sörféle. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Shigatzében (1 éj).
Tervezett szállás: Gesar Hotel
Ellátás: reggeli, vacsora
8. nap: Shigatze – Lhásza
Reggel megnézzük a pancsen lámák – a dalai láma utáni legnagyobb méltóság – palotáját a Drolma-hegy előtt álló Tashilungpo kolostort. A kolostor Jampa szentélyében található az eljövendő Jampa Buddha 26 m magas arany képmása. A program végeztével utazunk vissza Lhászába. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Lhászában (1 éj).
Tervezett szállás: Thangka Hotel
Ellátás: reggeli, vacsora
9. nap: Lhásza - Kunming
Reggeli után szabadidő, délután transzfer a repülőtérre, elutazás Kunmingba. Vacsora egy helyi étteremben. Szállás Kunmingban (1 éj).
Tervezett szállás: Uchoice Hotel
Ellátás: reggeli, vacsora
10. nap: Kunming - Lijiang
Reggeli után körutazásunk egyik különleges látványosságának felfedezésére indulunk a Kőerdőbe. A Dél-kínai karszt legszebb látványossága a kőerdő, ahol számtalan különleges sziklaformációval, alakzattal, látványos képződménnyel találkozhatunk. Ebéd egy helyi étteremben. Késő délután elutazás gyorsvonattal Lijiangba. Szállás Liljiangban (2 éj).
Tervezett szállás: Longyaoxiang Hotel
Ellátás: reggeli, ebéd
11. nap: Lijiang
Reggeli után indulunk a világ legszebb és legmélyebb kanyonjának megtekintésére az Ugró tigris kanyonba. Majd felkeressük a Jangce-folyó első kanyarulatánál lévő Shigu (Kődob) várost is. Vacsora egy helyi étteremben.
Ellátás: reggeli, vacsora
12. nap: Lijiang - Chengdu
Reggeli után Lijiang óvárosával ismerkedünk, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Felkeressük a Dongba Kulturális Múzeumot. A kb.300.000 fős Naxi kisebbség régen a tibeti hegyvidékről vándorolt ide, megőrizve színes népviseletét, nyelvét, írását, ennek állít emléket a múzeum is. Ezután az Elefánt hegy lábánál található Fekete Sárkány-tóhoz utazunk. Vacsora egy helyi étteremben, majd transzfer a repülőtérre, elutazás Chengduba. Szállás Chengduban (1 éj).
Tervezett szállás: Holiday Inn Express Chengdu Huanhuaxi
Ellátás: reggeli, vacsora
13. nap: Chengdu
Reggeli után megnézzük a világhírű Panda Kutató Központot. A pandák itt eredeti élőhelyükhöz hasonló körülmények között élnek, szaporodnak, a központ munkája nagyban hozzájárul a faj fennmaradásához és ismertségéhez. Következő programunk a Wenshu kolostor lesz, majd megnézzük a Kuanzhai hutongot, az épen maradt régi, eredeti hangulatú városrészt. Vacsora egy helyi étteremben, majd késő este transzfer a repülőtérre.
Ellátás: reggeli, vacsora
14. nap: Chengdu - Budapes
Kora hajnalban elutazás Dohán keresztül Budapestre. Éjszaka a repülőn. Érkezés Budapestre a menetrend szerint.
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
Fontos információk a körutazással kapcsolatban:
A körutazás rendszeresen túrázóknak könnyen teljesíthető, de legalább napi 1-2 órás gyaloglásra kell számítani, Tibetben mindenhol rengeteg egyenetlen lépcsővel. Javasoljuk, hogy az esetleges sérülések elkerülése érdekében vigyenek magukkal kényelmes, könnyű túracipőt vagy bakancsot, de mindenképpen olyan cipőben menjenek, ami stabilan fogja a bokát.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Tibetben sokan magaslati betegséget kapnak, az utazás során több igen magas (5000-5500 méter) hágón át vezet az út, ezért ezekre mindenképpen készülni kell. Javasoljuk, hogy mindenképpen konzultáljanak előzetesen háziorvosukkal.
A körutazás 75 éves korig ajánlott, 75 év felettieknél helyi partnerirodánk tájékoztatása és a legfrissebb tapasztalatok szerint előfordulhat, hogy elutasítják a tibeti beutazási engedélyt, erre sajnos ráhatásunk nincs.
UNESCO Világörökségi helyszínek
- Leshani óriás Buddha
- Lijiang óvárosa
- Potala Palota