Szeptemberi program:
1-2. nap: Budapest - Delhi
Utazás menetrend szerinti járattal, átszállással Delhibe, India fővárosába. Másnapi érkezés után városnézés Delhi két legjellegzetesebb negyedében, a Mogul,- majd a brit idők kormányzati épületeinél. Először a Sáh Dzsahán császár által építtetett Vörös Erőd falai alatt sétálunk, majd a perzsa-török építészet remekénél, a gigászi Delhi Nagymecsetnél. (Mindkét épület UNESCO világörökségi védelem alatt áll.) Látogatás Mahatma Gandhi (1869 – 1948) sírjánál és emlékparkjában, majd a Gandhi Smriti Múzeumban, emlékezéssel a híres államférfi londoni egyetemi tanulmányaira, dél-afrikai ügyvédi karrierjére, illetve a független India megteremtésében játszott kivételes szerepére. Buszos városnézésünk folytatása Delhi kormányzati negyedében: Janpath (volt Queensway); Rashtrapati Bhawan (volt Alkirályi Palota); Parlament; Kormányzati épületek; India Gate (volt India Háborús Emlékmű). Szállás elfoglalása után pihenő. Szállás Delhiben (1 éj).
3. nap: Dardzsiling (75 km / kb. 3 óra)
Reggeli után transzfer a repülőtérre, majd belföldi repülés Bagdográba. Érkezés után folyamatos utazás Dardzsiling irányába. Az átlagosan 2.134 m magasságban települt „teakert – hegyi állomás” területét 1835 óta bérelte a Brit Kelet Indiai Társaság a szikkimi Csogyal kormányától. 1840-ben ültették az első tea gardeneket, vagyis ültetvényeket, hogy 10 év elteltével megkezdhesse „világhódító útját” a dardzsilingi fekete tea, Földünk talán legismertebb teája. Dardzsiling a XIX. század utolsó harmadában alakult át Hill Station-ná, vagyis a korabeli brit adminisztráció nyári szálláshelyévé. Iskolák, nyaralók, hivatali középületek sokaságát építették fel a forróság elől ide „felhúzódó” anglo-indiai családok és tisztviselők számára, amíg a ma UNESCO világörökségi védelem alatt álló Dardzsiling Himalája Vasút már több embert szállított – mint teazsákot. Érkezéstől függően koraesti séta a Mall Road-on, a város „közösségi főterén.” Szállás Dardzsilingben (2 éj).
4. nap: Dardzsiling - Himalája Vasúton
Fakultatív napfelkelte nézés: Hajnali ébresztő után utazás a Tigris-hegyre. A napfelkelte megtapasztalása, jó látási viszonyok esetén a Kancsendzönga panorámáinak látványával.
Reggeli után utazás az UNESCO világörökségi Himalája Vasúton. Látogatás a Ghoom Klostorban, első ismerkedésünk a himalájai buddhizmus irányzataival. Közös séta a Padmaja Nadia Himalája Állatkertben, az őshonos fajok rövid bemutatásával. Látogatás a Himalájai Hegymászó Intézetben, majd séta a Tenzing és Gombu Rock szikla aljában. Látogatás Kőrösi Csoma Sándor sírjánál, az Európai temetőben. Rövid fotószünet a Loreto Katolikus Iskolánál, illetve a hajdan megannyi főhercegnek, előkelő gyermeknek képzést nyújtó St. Joseph College-nél.
5. nap: Dardzsiling - Gangtok (120 km / kb. 4,5 óra)
(Figyelem! Hotelünk felső erkélyeiről tökéletes a kilátás a Kancsendzönga teljes vonulatára. Így, aki ismét látni szeretné a hegyóriást, érdemes hajnalban felkelni.)
Látogatás az 1854-ben létrehozott 177 ha területű Happy Valley Teaültetvényen, India egyik leghíresebb nagybirtokán. Séta a meseszép, 2.100 m magas ültetvényen, betekintéssel a dardzsilingi tea receptjeibe. Utazásunk megkezdése Szikkimbe a déli órákban. Szikkim, az 1975-ig független, néhai buddhista királyság a mai India legritkábban lakott állama. Területeinek magassága a 280 m tengerszinttől – 8.585 m (!) magasságig terjed. A szubkontinens egyik ökológia hot-spotja (rendkívüli biológia sokszínűség), 5.000 virágos növénnyel, 227 tengerszemmel vonulatai között, területének 30%-ára kiterjedő, UNESCO világörökségi védelem alatt álló vadonnal. Utazásunk alatt bőven jut idő a néhai uralkodók, a Namgyal-dinasztia bemutatására, illetve a „csak” 1.700 m magasságban lévő főváros Ganktok múltjának, jelenének ismertetésére. Szállásunk elfoglalása a fővárosban koraeste. Szállás Ganktokban (2 éj).
6. nap: Gangtok
Reggeli után látogatás a Rumtek kolostorban, őszentsége a XVII. Gyalva Karmapa, s ezzel a Kagyüpa (Kagyü) iskola székhelyén. A nyugati ember kísérlete a tibeti buddhizmus 6 főágának áttekintésére… Őfelsége Palden Thondup Namgyal, Szikkim utolsó királya kalandos életének, néhai szakrális szerepének magyarázata, képes szemléltetéssel. Tovább utazás az Enchey kolostorba, majd onnan a néhai királyi palotában berendezett Namgyal Tibetologiai Intézetben. A Lord Buddha, illetve Szikkim védőszentje, Guru Padmasambhava óriási szobrainak megtekintése. Közös látogatás a Handloom and Handicrafts kézművesközpontban, ahol megismerkedhetünk a hagyományos szikkimi kézművesség legfőbb ágazataival, termékeivel.
7. nap: Gangtopk - Kalimpong - Chalsa
Reggeli után Kalimpong irányába utazunk. Útközben néhány szó Gorkaföld-kerület természetföldrajzi és néprajzi sajátosságairól. Látogatás Mansong ültetvényes központjában, majd tovább utazás az 1.200 m alacsonyra települt Kalimpong híres orchideáiról és rendkívül buja másodlagos erdőiről, ültetvényeiről híres vidékére. A város valaha az India és Tibet közötti kereskedelem egyik legfőbb állomása volt, a lakosság ma is igen élénken emlékezik Tibet kínai megszállására , illetve az ebből is adódó Kínai – indiai háború szomorú eseményeire. Kalimpongban mára számos,- és igen békés kertészet működik, mi is meglátogatjuk az egyik legnagyobb palántaiskolát. A Zang Dog Palri Fo-Brang kolostor közös megtekintése, majd utunk folytatása Bhutáni Királyság határai felé. Koraesti érkezés a Duars vidékére. Szállás Chalsaban (1 éj).
8. nap: Chalsa - Paro (250 km / kb. 8-9 óra)
Egész napos utazásunk megkezdése kora reggel. Első állomásunk Phuentsholing a Bhutáni Királyság nyugati bejárata. Bhután Földünk egyetlen országával sem hasonlítható össze. Számos leírás szerint egyenesen ez a tibeti, mongol és hindu tradíciók mesebeli királysága, Shambala. Ez a hely, ahol az Ég és Föld találkozik, ahol Buddha beavatást nyert a titkos tanokba. Meglátogatjuk a trópusi kerttel körbe ölelt Kharbandi Gompa kolostort. Utazásunk folytatása Paroba. Paro a Bhutáni Királyság egyik legszebb és legtakarosabb vidéke. Igaz, lakossága csak kb. 13.000 fő, mégis itt található az ország Nemzeti Múzeuma, illetve egyetlen reptere is. Séta és rövid vásárlási lehetőség a főutcán. A hotelbe érve rövid felkészülés a másnapi csodára. Szállás Paroban (2 éj).
9. nap: Paro - "Tigris fészke"
(Figyelem! A mai túrát csak az átlagos-jó kondícióban lévő résztvevőknek ajánljuk.)
Buddha idézetével induló napunkon 6 órás sétát teszünk Bhután leghíresebb buddhista kolostorába, a Takstang Apátságba. A 900 m relatív magasságban (több, mint 3.000 méterrel a tengerszint felett!) a függőleges sziklákba vájt, majd épített kolostor az ország „hitéleti és turisztikai ikonja”. Paro Takstang jelentése: A Tigris fészke. Guru Rinpoche / Padmasambhava, az ország védőszentje, a buddhizmus bhutáni meghonosítója, ide érkezett a VIII. században, tigris háton „lovagolva”, majd a mára falakkal takart barlangban meditált 3 éven – 3 hónapon – 3 héten – 3 napon és 3 órán át. A Tigris fészke a mai napig is Bhután spirituális mécsese, szellemiségének egyik legfőbb őrhelye. Az 1600-as években épült falak, őrtornyok, csodálatos épületszárnyak megtekintése. Saját életünk vagy hitünk feletti egyéni tűnődési lehetőség a hosszú kapaszkodókon való sétán … oda-vissza. Hazaúton látogatás a 600-as években épített Kyichu Lakhang szentélyben.
10. nap: Paro - Chele La-hágó - Punakha
Reggeli után a Ta Dzong Erődtorony különleges gyűjteményének megtekintése. Látogatás a Rinpung Dzongban, az ország és a Himalája térségének egyik legépebben megmaradt erődjében. Tovább utazás a 3.988 m magasságban lévő Chele La-hágóhoz, ahonnan jó látási viszonyok esetén egyszerre látható Bhután legszentebb hegye, a Jomolhari (7.326 m); Földünk legmagasabb, meg nem mászott hegyóriása, a Gankar Puensum (7.570 m) és a Kancsendzönga (8.586 m). Tovább utazás a 3.140 m magas Dochula-hágóhoz. Séta az életüket a királyságért adó hősök 108 emlékkápolnája között, jó látási viszonyok esetén a Himalája 7.000 m magas, északi vonulatainak fényképezésével. Koraesti érkezés a Pho Chu és Mo Chu folyók összefolyásánál épült Punakhába. Szállás Punakhaban (2 éj).
11. nap: Punakha
Reggeli után ellátogatunk a Wangdue Tshechu Fesztiválra (tartózkodásunk hossza kb.2-3 óra) a Wangdue Phodrang fellegvárban. Rácsodálkozás a máig élő tibeti rituálék kavalkádjára. Utunk folytatása a Chimi Lhakhang termékenységi templomhoz. A templom Drukpa Kunley, az őrült és végtelen szexuális étvágyú buddhista mester útmutatása alapján épült, épp itt. Máig látogatják a gyermeket akaró házaspárok – megannyi sikeres gyermeknemzés áldását nyerve. Séta a templomhoz közeli faluban, néhány impozáns fallosz freskó (termékenységi szimbólum) megtekintésével. Ellátogatás a Boldogság Palotájában és vallási központjában. Gondolatébresztő beszélgetési lehetőség a Bhután-inspirálta Boldogság Indexről (existence value) és Nemzeti Összboldogság Mutató-ról.
12. nap: Punakha - Thimpu Fesztivál
Reggeli után utazás az ország fővárosa felé. A Trashiczo Dzong erőd-kolostorba érkezünk, ahol a Guru Rinpoche emlékére rendezett Thimphu Fesztiválon veszünk részt. Az ősi tibeti hagyományoknak megfelelően az ünneplés egyszerre eleveníti meg a hit,- a történelem,- a legendák és mítoszok világát. Nincs határvonal az isteni és emberi világ és tudás között… a maszkot viselő táncosok lehetnek főpapok vagy egyszerű emberek. A szinte nem evilági maszkok, öltözetek és táncok megtekintése a 800 éves, védett udvaron. Este szabadidő a városban. Szállás Thimpuban (2 éj).
13. nap: Thimpu Fesztivál
Reggeli után részt veszünk a Thimpu Fesztiválon. Délutáni látogatás Drudhod Goemba női kolostorban, majd a Bhutan Néprajzi Múzeumban. Következő állomásunk a Textil és Szövő Múzeum, majd feljutás a felhőkben ülő, irdatlan Kuensel Podrang Buddha kilátó-szentélyhez. Késő délutáni vásárlási lehetőség a kézműves bazárban.
14. nap: Paro - Delhi
Reggeli után utazás Paroba, majd elrepülés Delhibe. Érkezés után pihenő a szállodában. Szállás Delhiben (1 éj).
15. nap: Delhi - Budapest
Hajnali transzfer a repülőtérre. Dubai átszállással repülés Budapestre, menetrend szerint.
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
Márciusi program:
1-2. nap: Budapest - Delhi
Utazás menetrend szerinti járattal, átszállással Delhibe, India fővárosába. Másnapi érkezés után városnézés Delhi két legjellegzetesebb negyedében, a Mogul,- majd a brit idők kormányzati épületeinél. Először a Sáh Dzsahán császár által építtetett Vörös Erőd falai alatt sétálunk, majd a perzsa-török építészet remekénél, a gigászi Delhi Nagymecsetnél. (Mindkét épület UNESCO világörökségi védelem alatt áll.) Látogatás Mahatma Gandhi (1869 – 1948) sírjánál és emlékparkjában, majd a Gandhi Smriti Múzeumban, emlékezéssel a híres államférfi londoni egyetemi tanulmányaira, dél-afrikai ügyvédi karrierjére, illetve a független India megteremtésében játszott kivételes szerepére. Buszos városnézésünk folytatása Delhi kormányzati negyedében: Janpath (volt Queensway); Rashtrapati Bhawan (volt Alkirályi Palota); Parlament; Kormányzati épületek; India Gate (volt India Háborús Emlékmű). Szállás elfoglalása után pihenő. Szállás Delhiben (1 éj).
3. nap: Dardzsiling (75 km / kb. 3 óra)
Reggeli után transzfer a repülőtérre, majd belföldi repülés Bagdográba. Érkezés után folyamatos utazás Dardzsiling irányába. Az átlagosan 2.134 m magasságban települt „teakert – hegyi állomás” területét 1835 óta bérelte a Brit Kelet Indiai Társaság a szikkimi Csogyal kormányától. 1840-ben ültették az első tea gardeneket, vagyis ültetvényeket, hogy 10 év elteltével megkezdhesse „világhódító útját” a dardzsilingi fekete tea, Földünk talán legismertebb teája. Dardzsiling a XIX. század utolsó harmadában alakult át Hill Station-ná, vagyis a korabeli brit adminisztráció nyári szálláshelyévé. Iskolák, nyaralók, hivatali középületek sokaságát építették fel a forróság elől ide „felhúzódó” anglo-indiai családok és tisztviselők számára, amíg a ma UNESCO világörökségi védelem alatt álló Dardzsiling Himalája Vasút már több embert szállított – mint teazsákot. Érkezéstől függően koraesti séta a Mall Road-on, a város „közösségi főterén.” Szállás Dardzsilingben (2 éj).
4. nap: Dardzsiling - Himalája Vasúton
Fakultatív napfelkelte nézés: Hajnali ébresztő után utazás a Tigris-hegyre. A napfelkelte megtapasztalása, jó látási viszonyok esetén a Kancsendzönga panorámáinak látványával.
Reggeli után utazás az UNESCO világörökségi Himalája Vasúton. Látogatás a Ghoom Klostorban, első ismerkedésünk a himalájai buddhizmus irányzataival. Közös séta a Padmaja Nadia Himalája Állatkertben, az őshonos fajok rövid bemutatásával. Látogatás a Himalájai Hegymászó Intézetben, majd séta a Tenzing és Gombu Rock szikla aljában. Látogatás Kőrösi Csoma Sándor sírjánál, az Európai temetőben. Rövid fotószünet a Loreto Katolikus Iskolánál, illetve a hajdan megannyi főhercegnek, előkelő gyermeknek képzést nyújtó St. Joseph College-nél.
5. nap: Dardzsiling - Gangtok (120 km / kb. 4,5 óra)
(Figyelem! Hotelünk felső erkélyeiről tökéletes a kilátás a Kancsendzönga teljes vonulatára. Így, aki ismét látni szeretné a hegyóriást, érdemes hajnalban felkelni.)
Látogatás az 1854-ben létrehozott 177 ha területű Happy Valley Teaültetvényen, India egyik leghíresebb nagybirtokán. Séta a meseszép, 2.100 m magas ültetvényen, betekintéssel a dardzsilingi tea receptjeibe. Utazásunk megkezdése Szikkimbe a déli órákban. Szikkim, az 1975-ig független, néhai buddhista királyság a mai India legritkábban lakott állama. Területeinek magassága a 280 m tengerszinttől – 8.585 m (!) magasságig terjed. A szubkontinens egyik ökológia hot-spotja (rendkívüli biológia sokszínűség), 5.000 virágos növénnyel, 227 tengerszemmel vonulatai között, területének 30%-ára kiterjedő, UNESCO világörökségi védelem alatt álló vadonnal. Utazásunk alatt bőven jut idő a néhai uralkodók, a Namgyal-dinasztia bemutatására, illetve a „csak” 1.700 m magasságban lévő főváros Ganktok múltjának, jelenének ismertetésére. Szállásunk elfoglalása a fővárosban koraeste. Szállás Ganktokban (2 éj).
6. nap: Gangtok
Reggeli után látogatás a Rumtek kolostorban, őszentsége a XVII. Gyalva Karmapa, s ezzel a Kagyüpa (Kagyü) iskola székhelyén. A nyugati ember kísérlete a tibeti buddhizmus 6 főágának áttekintésére… Őfelsége Palden Thondup Namgyal, Szikkim utolsó királya kalandos életének, néhai szakrális szerepének magyarázata, képes szemléltetéssel. Tovább utazás az Enchey kolostorba, majd onnan a néhai királyi palotában berendezett Namgyal Tibetologiai Intézetben. A Lord Buddha, illetve Szikkim védőszentje, Guru Padmasambhava óriási szobrainak megtekintése. Közös látogatás a Handloom and Handicrafts kézművesközpontban, ahol megismerkedhetünk a hagyományos szikkimi kézművesség legfőbb ágazataival, termékeivel.
7. nap: Gangtopk - Kalimpong - Chalsa
Reggeli után Kalimpong irányába utazunk. Útközben néhány szó Gorkaföld-kerület természetföldrajzi és néprajzi sajátosságairól. Látogatás Mansong ültetvényes központjában, majd tovább utazás az 1.200 m alacsonyra települt Kalimpong híres orchideáiról és rendkívül buja másodlagos erdőiről, ültetvényeiről híres vidékére. A város valaha az India és Tibet közötti kereskedelem egyik legfőbb állomása volt, a lakosság ma is igen élénken emlékezik Tibet kínai megszállására , illetve az ebből is adódó Kínai – indiai háború szomorú eseményeire. Kalimpongban mára számos,- és igen békés kertészet működik, mi is meglátogatjuk az egyik legnagyobb palántaiskolát. A Zang Dog Palri Fo-Brang kolostor közös megtekintése, majd utunk folytatása Bhutáni Királyság határai felé. Koraesti érkezés a Duars vidékére. Szállás Chalsaban (1 éj).
8. nap: Chalsa - Thimphu (250 km / kb. 8-9 óra)
Egész napos utazásunk megkezdése kora reggel. Első állomásunk Phuentsholing a Bhutáni Királyság nyugati bejárata. Bhután Földünk egyetlen országával sem hasonlítható össze. Számos leírás szerint egyenesen ez a tibeti, mongol és hindu tradíciók mesebeli királysága, Shambala. Ez a hely, ahol az Ég és Föld találkozik, ahol Buddha beavatást nyert a titkos tanokba. Meglátogatjuk a trópusi kerttel körbe ölelt Kharbandi Gompa kolostort. Utazásunk folytatása a királyság fővárosa felé. Thimphu a mára 90.000 fő lakosságúra duzzadt főváros házai 2.700 m magasságig kapaszkodnak, s Földünk talán egyetlen fővárosa, ahol még ma is jelentős mértékig állattenyésztésből, fűszer és gabonatermesztésből él a lakosság. 1955-ben Punakhából helyezték ide a kormányzati funkciókat, az egyedülállóan különleges Trashiczo Dzong erőd-kolostorba. A Druk Gyalpok (Sárkány Királyok) uralkodási rendszerének és a Vangcsuk-dinasztia történetének rövid átbeszélése – itt, bolygónk utolsó buddhista királyságának fővárosában. Napunk végére azért választ kapunk a kérdésre is: Mi az a Nemzeti Összboldogság Mutató? Szállás Thimphuban (2 éj).
9. nap: Thimpu
Reggeli után utazás az 1500-as években épült Pangri Zampa kolostor-iskolába. Az intézmény a mai napig is a buddhista asztrológia tárgyakról nevezetes, az itt tanuló fiatal lámák a csillagászat és az emberi sors összefüggéseit is próbálják megérteni – megsejteni. Látogatás Drudhod Goemba női kolostorban, majd a Bhutan Néprajzi Múzeumban. Következő állomásunk a Textil és Szövő Múzeum. Továbbutazás a Trashiczo Dzong erőd-kolostorba, a királyság világi adminisztrációs központjába. A gigantikus méretű erőd elődjét 1216-ban építették a régi írások szerint. Számos alkalommal kellett átalakítani, megerősíteni. Mai formáját az 1968-as kormányzati felújításkor érte el, azóta is az ősi tibeti erődépítészet – és a modern közigazgatási funkciók unikális, sehol másutt nem látható épület remeke. Néhány tiszteletteljes szó a fiatal Dzsigne Keszar Namgyel Vangcsuk Sárkány Királyról és családjáról. Délutáni látogatás a főváros felett emelkedő Buddha Dordenma 51,5 m magas bronz szobrához. A panorámák élvezete és a szoborban elhelyezett 125.000 db kisebb szobor megtekintése. Koraesti vásárlási lehetőség a kézműves bazárban.
10. nap: Timphu - Dochu La-hágó - Punakha
Reggeli után utazás a 3.140 m magas Dochula-hágóhoz. Séta az életüket a királyságért adó hősök 108 emlékkápolnája között, jó látási viszonyok esetén a Himalája 7.000 m magas, északi vonulatainak fényképezésével. Utunk folytatása a Chimi Lhakhang termékenységi templomhoz. A templom Drukpa Kunley, az őrült és végtelen szexuális étvágyú buddhista mester útmutatása alapján épült. Máig látogatják a gyermeket akaró házaspárok – megannyi sikeres gyermeknemzés áldását nyerve. Séta a templomhoz közeli faluban, néhány impozáns fallosz freskó (termékenységi szimbólum) megtekintésével. Tovább utazás Punakhába, a Bhutáni Királyság volt fővárosába és jelenlegi szakrális központjába. Késő délutáni érkezés a Pho Chu és Mo Chu folyók összefolyásánál épült, 6.262 lakosú Punakhába. Közös látogatás a Pungthang Dewachen Phodrang Dzongban, vagyis a Boldogság Palotájában - a királyság legszebbdzongjában- és vallási központjában. Szállás Punakhaban (1 éj).
11. nap: Punakha - Chele La-hágó - Paro
Reggeli után utazás Talo Sangnacholing falujába, 2.800 m magasságba. A teraszokkal barázdált hegyoldalakon fészek szerűen elszórt falvak a mai napig is őrzik az évezredes, „mindig is” biogazdálkodás festményszerűen szép és természetes élőképeit. Séta a faluban, látogatás egy gazdálkodó családnál. Tovább utazás a 4.000 m magas Chele La-hágóra. Jó látási viszonyok esetén a fenséges panoráma fényképezése, a 7.314 m magas Csomolhari és a 6.714 m magas Jitcsu Drakej megörökítésével. 2,5 órás túra lehetőség a fő gerincen, két háton keresztül (kb. 600 m szintkülönbség) a Kancsendzönga (8.586 m) és Bhután teteje, a máig is megmászatlan Gangkhar Puensum (7.570 m) kilátópontjához. (Figyelem! Kedvező légköri viszonyok esetén a kilátás hihetetlen: Belátható innen Bhután területének fele, de átlátunk Tibetbe és „visszafelé” Szikkimbe is!) Tovább utazás nyugati irányban a Himalája hegyein, völgyein át, rövid fotószünetekkel, ha jakokkal, esetleg jetikkel találkoznánk. (Bhutánban a jeti szigorúan védett lény!) Késő délutáni érkezés Paro városába. Az azonos nevű völgyben elterülő Paro a Bhutáni Királyság egyik legszebb és legtakarosabb vidéke. Igaz, a város lakossága csak kb. 13.000 fő, mégis itt található az ország Nemzeti Múzeuma, illetve egyetlen reptere is. Szállás Paroban (3 éj).
12. nap: Paro Fesztivál
Reggeli után rövid utazás a Rinpung Dzong erődbe, az ország egyik legnagyobb védelmi építményébe, a Guru Rinpoche emlékére rendezett Paro Fesztiválra. Az ősi tibeti hagyományoknak megfelelően az ünneplés egyszerre eleveníti meg a hit,- a történelem,- a legendák és mítoszok világát. Nincs határvonal az isteni és emberi világ és tudás között… a maszkot viselő táncosok lehetnek főpapok vagy egyszerű emberek. A szinte nem evilági maszkok, öltözetek és táncok megtekintése a 600 éves, védett udvaron. Délután a Ta Dzong Erődtorony (vagyis Nemzeti Múzeum) különleges gyűjteményének megtekintése. Séta és rövid vásárlási lehetőség a főutcán.
13. nap: Paro - "Tigris fészke"
(Figyelem! A mai túrát csak az átlagos-jó kondícióban lévő résztvevőknek ajánljuk.)
Buddha idézetével induló napunkon 6 órás sétát teszünk Bhután leghíresebb buddhista kolostorába, a Takstang Apátságba. A 900 m relatív magasságban (több, mint 3.000 méterrel a tengerszint felett!) a függőleges sziklákba vájt, majd épített kolostor az ország „hitéleti és turisztikai ikonja”. Paro Takstang jelentése: A Tigris fészke. Guru Rinpoche / Padmasambhava, az ország védőszentje, a buddhizmus bhutáni meghonosítója, ide érkezett a VIII. században, tigris háton „lovagolva”, majd a mára falakkal takart barlangban meditált 3 éven – 3 hónapon – 3 héten – 3 napon és 3 órán át. A Tigris fészke a mai napig is Bhután spirituális mécsese, szellemiségének egyik legfőbb őrhelye. Az 1600-as években épült falak, őrtornyok, csodálatos épületszárnyak megtekintése. Saját életünk vagy hitünk feletti egyéni tűnődési lehetőség a hosszú kapaszkodókon való sétán … oda-vissza. Hazaúton látogatás a 600-as években épített Kyichu Lakhang szentélyben.
14. nap: Paro - Delhi
Reggeli után utazás Paroba, majd elrepülés Delhibe. Érkezés után pihenő a szállodában. Szállás Delhiben (1 éj).
15. nap: Delhi - Budapest
Hajnali transzfer a repülőtérre. Dubai átszállással repülés Budapestre, menetrend szerint.
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
• Delhi – Vörös Erőd
• Delhi – Jama Masjid (Nagymecset)
• Darjeeling Himalája vasút