Erdély, az a csodálatos Erdély
Barangolás Székelyföldön
„Erdély a beszélő kövek földje”. Csodálatos természeti táj, gazdag történelmi múlttal, emberi tartalommal. Bármerre indulunk el, közös kultúránk és történelmünk zarándokhelyeit találjuk. Meg-megállva fejet hajtunk a magyar történelem nagy alakjainak szülő-, illetve nyughelyénél, s aztán továbbmenve csodáljuk a ma is ott élő, nyílt szívű székely emberek őszinte vendégszeretetét. Nincs ember, aki ne vágyna ide vissza valamiért és nincs ember, aki ne érezné itt magáénak Tamási Áron sorait: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
2023. július 19 - 23.
augusztus 16 - 20. (Kenyérszentelés)
szeptember 20 - 24.
5 nap / 4 éj
Csoportok részére is megszervezzük az utat a kért helyről és időpotban!
Csatlakozási lehetőségek:
Nyíregyháza, Debrecen, Berettyóújfalu
1. nap: Nyíregyháza – Debrecen – Ártánd – Körösfő – Kolozsvár – Székelyudvarhely
Indulás Nyíregyházáról, illetve Debrecenből a kora reggeli órákban. Határátkelés az Ártándi határátkelőhelynél. Nagyvárad – Királyhágó (rövid pihenő) – Körösfő (Kalotaszegre jellemző négy fiatornyos református templom, Vasvári Pál kopjafás emlékmű, népi kirakodóvásár) - Kolozsvár, belvárosi városnézés (Mátyás király szülőháza, Mátyás szobor, Szent Mihály templom, stb.), majd Torda – Balavásár – Szováta – Korond érintésével érkezünk Székelyudvarhelyre, a legmagyarabb székely városba. Szállás elfoglalása (4 éj).
2. nap: Szent Anna-tó – Gyimesi csángók földje – Séta az ezeréves határhoz (fakultatív program)
Ezen a napon lehetőség van pihenni vagy résztvenni egy igen tartalmas népéleti programon, illetve kiránduláson.
Fakultatív program: Reggel Máréfalva (műemlék székelykapuk), Homoródfürdő (borvízkóstolás). Csíkszereda érintésével kirándulás Délkelet-Európa egyetlen épségben maradt krátertavához a Szent Anna-tóhoz. A tó égbe nyúló fenyvesekkel körülvéve, tengerszint felett 950 méteren felejthetetlen látványt nyújt. Innen a gyimesi csángók földjére érkezünk. Séta az ezeréves határhoz (Rákóczi-vár romjai, vasúti őrház, Kontumáci kápolna). Este gyimesi népzene és néptánc bemutató, népviseletbe öltözött zenészek és táncosok részvételével.
Az egész napos fakultatív program ára: 9.500 Ft / fő + belépők
3. nap: Székelyudvarhely – Parajd – Farkaslaka – Korond
Reggel Székelyföldön ünnepeljük államalapításunkat (kenyérszentelés) augusztus 15 - 19. időpontban. (A júliusi időpontban a kenyérszentelés helyett Szovátán van fürdőzési lehetőség a Medve-tóban.) Parajd (sóbánya látogatás), Farkaslaka (Tamási Áron sírja), Korond (kirakodóvásár), Szejke (Orbán Balázs síremléke). Visszaérkezünk a székely anyavárosba, Székelyudvarhelyre, ahol folytatódik az ünnepi rendezvénysorozat. Megismerhetjük a székelyföldi kultúrát, ahol fellépnek néptáncosok, népdalénekesek, zenekarok. Közben a sétáló utca kirakodóvásárában megkóstolhatjuk a finom kürtöskalácsot, vásárolhatunk a székely népművészet termékeiből.
4. nap: Gyergyószentmiklós – Gyilkos-tó – Békás-szoros
Reggel áthaladunk Erdély legszebb, fenyvesekkel borított hegyvonulatán, a Hargitán. Zetelaki víztározó, Libán-tető, (1100 m) Gyergyószentmiklós, buszos városnézés (Örmény katolikus templom), Pongrác-tetőn átkelve (1250 m), Erdély természeti csodáihoz érkezünk. Gyilkos-tó (melyben a konzervált fenyőcsonkok ma is láthatók), Békás-szoros (séta a szorosban, 200 m sziklafalak között). Este visszaérkezés a szálláshelyre.
5. nap: Székelyudvarhely – Székelykeresztúr – Segesvár – Nagyvárad – Nyíregyháza – Debrecen
Reggeli után Székelyudvarhely (Szobor park, Jézus Szíve kápolna) Székelykeresztúr, (Petőfi vén körtefája), majd Segesvárra a szászok földjére érkezünk (középkori várudvar UNESCO Világörökség része). Balavásár (rövid megállás). Érkezés Debrecenbe, illetve Nyíregyházára a késő esti órákban.
Részvételi díj (3* szállodában): 119.000 Ft / fő
Részvételi díj (egyszerű panzióban): 99000 Ft / fő
(35 fő fizető esetén)
Részvételi díj tartalmazza:
- utazás nemzetközi engedéllyel rendelkező turista autóbusszal
- 4 éj szállás 3* szállodában vagy egyszerű panzióban reggelivel Székelyudvarhelyen vagy környékén
- 4 reggeli
- idegenvezetés, szervezési díj és ÁFA
Külön fizetendő:
- fakultatív (4 vacsora): 32.000 Ft / fő
(vacsora a panziós vendégeknek is szállodában van)
- belépők és járulékos költségek ára kb. 170 RON / fő
(utazás előtt az utastájékoztatóban tudjuk leírni, hogy konkrétan mit tartalmaz)
- BBP biztosítás, Sztornó biztosítás (Irodánkban köthető)
Egyágyas felár panzióban: 20.000 Ft / fő
Egyágyas felár szállodában: 44.000 Ft/fő
(csak az az utas fizeti, aki egyedül van egy szobában)
Érdeklődni lehet:
Nyírség Utazási Iroda; Nyíregyháza, Kossuth tér 10.
Tel: 06-42/506-947
Email: nyirtour@t-online.hu
Honlapcím: www.nyirsegutazas.hu
Facebook:facebook.com/nyirsegutazasiiroda;
Engedélyszám: U000404